Szervezetünk oktatási-nevelési tevékenységgel, táboroztatással, szállásadással, étkeztetéssel, erdei iskolák, kirándulások, illetve egyéb kulturáis és szabadidős rendezvények szervezésével foglalkozik.
![]() |
![]() |
![]() |
AZ EGYESÜLET CÉLJAI
Szervezetünket 1996-ban alapítottuk azzal a szándékkal, hogy minél szélesebb körben biztosíthassunk tartalmas kikapcsolódási lehetőségeket, ismeretterjesztő és közösségépítő programokat gyermekek, illetve az ifjúsági korosztály számára. Munkánk során arra törekszünk, hogy elérhető áron, ugyanakkor magas szakmai színvonalon- szervezzünk szabadidős, sport és oktatási programokat. Nagy hangsúlyt fektetünk a környezeti nevelésre, a gyermeki személyiség fejlesztésére, a tanulók ismereteinek bővítésére.
Kiemelt szempontként érvényesítjük a hátrányos helyzetű, szegény sorsú, nevelőotthonban élő, illetve családsegítő szolgálatok ügyfeleiként hozzánk eljutó gyermekek foglalkoztatását, személyiségfejlesztését, de leginkább azt, hogy díjmentes szeretetben részesüljenek! E cél megvalósítását családsegítő szolgálatokkal, gyermekotthonokkal történő együttműködésünk során, továbbá a pályázati lehetősségek kiaknázásával tudjuk realizálni. Rendezvényeink bevételeiből származó pénzeszközök nagy részét e hátrányos helyzetű ifjúsági réteg ingyenes, illetve kedvezményes táboroztatására fordítjuk. 2008-tól minden évben saját pályázatot is kiírunk erre a célra, továbbá folyamatosan keressük a támogatási formák bővítésének lehetőségeit. Ennek köszönhetően egyre bővül az a kör, mely igénybe veheti szolgáltatásainkat.
Programjainkat mindig a helyi adottságokhoz igazodva, a tájegység kínálta lehetőségeket és a történelmi hagyományokat figyelembe véve állítjuk össze. Évről évre törekszünk arra, hogy a már jól bevált tradicionális foglalkozások mellett programjaink új és új elemekkel bővüljenek, színesedjenek.
![]() |
![]() |
![]() |
SZERVEZETÜNK TÖRTÉNETE
Nyári táborok
1997-ben a Szanazugi Ifjúsági Táborban rendeztük első környezetvédelmi táborunkat 1000 fő részvételével, általános iskolás korosztály számára, de velük együtt családokat is fogadtunk. A vegyes rendszerű, (családok és iskolások) táboroztatásának óriási sikere volt, a programok sokrétűségének, az új összetételű táborlakóknak és persze a szolid árnak köszönhetően.
1998-ban - az előző év tapasztalataira építve - környezetvédő táborunkat új szempontoknak is alárendeltük, ilyenek: a személyiségépítés, az egyes generációk közelebb hozása egymáshoz, és a természethez. Abban az évben helyszínül a Karancs hegységet választottuk, a salgótarjáni Gedőc tetőn. Itt 1350 fő részvételével (családok, iskolások)
bonyolítottuk le rendezvényünket.
1999-ben a Holt-Duna mentén, Fadd-Domboriban találkoztunk régi és új vendégeinkkel, hasonló létszámban az előző évihez. A 2000. esztendő nyarán millenniumi históriás, 2001-ben környezetvédő tábort rendeztünk Sikondán. 2002-ben az indián-regények világát idéztük fel a Békés Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány táborában, Szanazugon.
E programunkkal az olvasás évéhez kapcsolódva a klasszikus indián témájú regények iránt kívántuk felkelteni az ifjúság érdeklődését. 2003-ban két helyszínre Mogyoróskára a Zemplénbe, illetve Szurdokpüspökibe a Mátrába, hívtuk a kisdiákokat környezetvédő táborunkba. 2004-ben a Bakony aljában, Városlődön honismereti tábort rendeztünk, ahol hazánk behatóbb megismertetése, a történelmi hagyományok felelevenítése, a társadalmi tolerancia erősítése állt szakmai célkitűzéseink középpontjában. 2005-ben Szilvásváradon „Van benne valami” címmel szerveztünk tábort, azzal a céllal, hogy olyan sokrétű kínálatot biztosítsunk, melyben minden résztvevő megtalálhatja a neki leginkább tetsző elfoglaltságot.
2006-ban 10 évesek lettünk, amit május 6-7-én két napos jubileumi rendezvénnyel ünnepeltünk a Tiszalöki Ifjúsági Táborban. A 2007-es esztendőben Parádfürdő adott otthont nyári táborainknak a Mátrában.
2008-ban ismét Tiszalökre hívtuk a gyerekeket táborozni. Vízi Sport és Európa Táborunk páratlan sikert könyvelhetett el. Erről tanúskodik a galéria gazdag képanyaga is. Rendezvényünk tematikája az Európai Unió, és az európai országok kultúrájának megismertetését
célozta. Programunkon 9 turnusban, 1000 gyermek vett részt. A tábor gyakorlati megvalósítását segítette az ESZA Kht-tól elnyert 500.000 forintos, illetve a Fővárosi Önkormányzattól kapott 140.000 forintos pályázati támogatás. Erre a programra saját pályázatot is kiírtunk, melyen családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok, nagycsaládosok egyesületei, és egyéb segítő szervezetek pályázhattak, kedvezményes, illetve ingyenes nyaralásra. Eredményeként két turnusban, összesen 300 hátrányos helyzetű gyermek táborozhatott nálunk, ebből a fele díjmentesen, a többiek jelentős kedvezménnyel. E kezdeményezés azon túl, hogy a leginkább rászorulók számára biztosított alkalmat a szabadidő tartalmas eltöltésére, komoly lehetőségeket villantott fel az integráció területén is. Alátámasztja ezt az alábbi idézet:
"Közben sok-sok barátot szereztünk. Megismerkedtünk olyan gyermekekkel, akik különböző fogyatékkal élnek, akik élete, szokásaik mások, mint a miénk. A másság elfogadására, a tolerancia gyakorlására is jó lehetőség nyílt ebben a táborban. Az élményekben gazdag táborozáson több szakmai kérdés is felvetődött: a jövőben tudatosan integrált táborokat is érdemes szervezni és főleg támogatni. Öröm volt látni a jobb helyzetben, neveltetésben részesült gyermekek segítőkészségét, megértését és együttműködését társaival." (Kistérség c. helyi lap III/7 júliusi szám, www.kisterseg.eu, szerző: Posztós László, a cikk teljes szövege a referenciákban megtalálható)
A 2009-es évben tovább folytattuk az európai tematikát Bogácson. A Dinasztia Tankönyvkiadóval együttműködve "Közös Kincsünk Európa" címmel rendeztük meg táborunkat, melyen 10 turnusban több mint 1000 gyermek vett részt. A tábori program vázát a Dinasztia Kiadó azonos című kiadványa szolgáltatta, melyet saját ötleteinkkel, illetve az előző évben megkezdett programelemek folytatásával egészítettünk ki. A helyi lehetőségek kiaknázása(Termálfürdő Bogács, Bükki Nemzeti Park, Cserépfalu, Mezőkövesd,Eger stb.) méginkább gazdagította, színesebbé tette a kínálatot.
Arról, hogy milyen volt a tábor a résztvevők szemével, érdemes elolvasni a - Dinasztia Tankönyvkiadó "Közös kincsünk a Föld" pályázatán első helyezést nyert - ladánybenei iskola beszámolóját: tanár és diák szemmel. (Nyári tábor 2009, Bogács: Közös Kincsünk Európa Tábor) A 2008. év pozitív tapasztalataiból kiindulva ebben az évben is meghirdettük az ingyenes, illetve kedvezményes táborozásra irányuló pályázatot, hátrányos helyzetű gyermekek számára. Ennek keretében - az előző esztendőben már sikeresen pályázott csoportokon túl - újabb segítő szervezetek ügyfeleit köszönthettük táborainkban, köztük a Fővárosi Mozgásjavító Általános Iskola tanulóit is.
2010-ben a KÖKÖLYSZI Üdülőcentruban Bogácson, Geocaching-Kincskereső tábort szerveztünk, melynek központi eleme egy olyan játék, mely a kincskeresés ősi szenvedélyére alapozva egyesíti a modern technikát (GPS, Internet) a természetjárással. Táborunk célja az volt, hogy a 21. század gyermekét indirekt eszközökkel, a technika segítségével csalogassuk ki a természetbe, így a felfedezés öröme, a számos új kaland mellett az ismeretek bővülésével is párosulhat.
Erdei iskola 
2003-tól minden év tavaszán erdei iskolába invitáljuk az általános iskolásokat. Az eddigiek folyamán a Mátra és a Bükk hegység (Parádfürdő, Nagyvisnyó, Szilvásvárad) állt tematikánk fókuszában, 2005-től É-Magyarország és a Tisza vidéke. 2009-től Erdei iskolánk állandó helyszíne Bogács. Tematikánk középpontjában a Bükki Nemzeti Park élővilága, geológiai öröksége, néprajzi és történelmi hagyományai állnak. Programjainkat úgy alakítjuk ki, hogy azok a tájegység adottságainak maximális kihasználásával hozzájáruljanak a gyermekek ismereteinek bővüléséhez, ugyanakkor kötetlen formában gazdagítsák élményeiket. Arra törekszünk, hogy minél inkább felkeltsük a diákok érdeklődését a természet iránt, illetve felhívjuk figyelmüket a környezet megóvásának szükségszerűségére. Fontosnak tartjuk, hogy a velünk töltött idő alatt érezzék jól magukat, legyenek felszabadultak és ne unatkozzanak. Pedagógus kollégáink tevékenységét a Bükki Nemzeti Park munkatársai segítik.
Osztálykirándulások, évközi programok:
A tavaszi és őszi időszakban szálláshelyeinken várjuk az a szabadidős tevékenység céljából érkezőcsoportokat. 2009-től Bogácson 2-3 napos, tematikus osztálykirándulásokat szervezünk. Őszi programokkal is színesítjük kínálatunkat egy-egy tematikus hétvége keretében. 1998-ban kézműves. 1999-ben földtörténeti, 2000-ben természetjáró hétvégeket rendeztünk az ország más-más tájain. Az első alkalommal a gyerekek kosárfonás, batikolás, fazekasság rejtelmeivel ismerkedhettek meg, 1999-ben a Föld történetével és az őslények világával. 2000. őszén a Börzsöny legszebb tájait barangolhatták be.
A tanév folyamán rendszeresen szervezünk Mikulás túrákat, minden év november utolsó, illetve december első hétvégéjén. Ilyenkor péntektől vasárnapig a Mikuláshoz kapcsolódó programokkal szórakoztatjuk résztvevőinket, természetesen valódi Mikulással és csomaggal tarkítva az eseményt. Az év végét általában 5 napos, mozgalmas, vidám téli táborral zárjuk, nagy közös szilveszteri bulival fűszerezve.
2011.
2009-től programjaink állandó helyszíne Bogács. A település és környéke páratlanul gazdag lehetőségeket kínál az erdei iskola, nyári tábor és egyéb szakmai tevékenységek lebonyolításához.Az tavalyi évben megnyitottuk új létesítményünket, a "KÖKÖLYSZI ÜDÜLŐCENTRUM"-ot,ahol az elhelyezés körülményei maradéktalanul megfelelnek a kor elvárásainak, a komplexum természetes környezete, a teljes infrastruktúra a gyermeküdültetés és az ifjúsági programok igényeit szolgálja. A létesítmény területén található panzió (Silver Thermál Panzió) teljes szálláskapacitását az egyesületi céltevékenység szolgálatába állítottuk. Ezért folytatjuk a 2009-ben megkezdett - szezonon kívüli - kedvezményes üdültetést, továbbá szándékunkban áll a létesítmény profiljának bővítése, a konferenciaturizmus, a vállalati tréningek és az oktatási tevékenységek szervezeti kereteinek megteremtésével. Az így keletkezett bevételek az üdülőcentrum bérleti díjához járulnak hozzá a szezonon kívüli időszakbnban.
Szervezetünk az idei esztendőben ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját, egy 3 napos rendezvénnyel május 14-16. között.
Ezt követően került sor az idei táborra, mely az „Időkapszula” nevet kapta. Az idei nyáron kalandoztunk az időben, időszámításunk előtti évezredektől - napjainkon át - a jövőig! A táborozók egy történelmi időutazás részesei lehettek, melynek során minden nap egy-egy történelmi korszakba repítettük el őket.
![]() |
![]() |
![]() |











